Összeválogattuk Önnek a legszebb tavaszi virágokat és egy 60 cm-es balkonládába ültettük őket, így már csak annyi a dolga, hogy ki tegye őket az ablakba vagy az erkélyre és gyönyörködjön a virágokban. A balkonládában található osteospermum, boglárka, muskátli, rózsa, szegfű, árvácska, cytisus és egy szúnyogriasztó növény.
Osteospermum:
Másnéven cseppecskevirág, egy tartós virágú egynyári növény. Kedveli a napos, világos helyeket és az erős szeles időjárásnak is ellenáll. Ha rendszeresen vissza csipkedjük a virágot, bokrosodni fog.
Szegfű: A szegfű egy mindenki által jól ismert, régóta kedvelt virág. A közepesen napos helyeken érzi jól magát. Ha az időjárásnak megfelelően, rendszeresen öntözzük, azt új hajtásokkal hálálja meg.
Rózsa: Ez az apró növényke rendszeres öntözést igényel, de cserébe virágba borítja lakását. A titok, hogy bimbózó hajtásokat hozzon, hogy az elnyílt virágokat azonnal metssze vissza, ugyanúgy, mint az elszáradt szárakat is.
Cytisus:
Másnéven, a korai zanót viszonylag ellenálló, nem túl igényes növény, két dologra kell csak kiemelten odafigyelni. Az egyik, hogy ne ültessük meszes talajba, a másik, hogy az átültetést nagyon megsínyli, ezért lehetőség szerint végleges helyére ültessük. Vigyázzunk mivel a mérgező növények sorát gyarapítja, az egész növény enyhén mérgező.
Boglárka:
Egy különlegesen szép virágokkal büszkélkedő növény, ami a napos, világos helyet kedveli. Szintén szereti, ha a földje mindig nyirkos, ezért rendszeresen, mértékkel öntözzük.
Muskátli:
A legnépszerűbb növény, ami a tavasz elejétől folyamatosan virágzik, ezért az elnyílt virágokat el kell távolítani, az elszáradt levelekkel együtt, hogy sokáig elbűvöljön minket szépségével. A sok napfényt és a meleget kedveli, de ne tegyük ki folyamatosan tűző napfénynek.
A diavetítésben a jobb és a bal nyílbillentyűvel, illetve mobileszközön jobbra és balra pöccintve navigálhatsz
Ha kiválasztasz egy lehetőséget, a teljes oldal frissül.
A kívánt lehetőséget a szóköz lenyomásával, majd a nyílbillentyűkkel választhatod ki.
{"id":6746339475543,"title":"Tavaszi összeültetés, balkonládában","handle":"tavaszi-osszeultetes-balkonladaban","description":"\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eÖsszeválogattuk Önnek a legszebb tavaszi virágokat és egy 60 cm-es balkonládába ültettük őket, így már csak annyi a dolga, hogy ki tegye őket az ablakba vagy az erkélyre és gyönyörködjön a virágokban. A balkonládában található \u003c\/span\u003e\u003cb data-mce-fragment=\"1\"\u003eosteospermum, boglárka, muskátli, rózsa, szegfű, árvácska, cytisus és egy szúnyogriasztó növény.\u003c\/b\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eOsteospermum:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMásnéven cseppecskevirág, egy tartós virágú egynyári növény. Kedveli a napos, világos helyeket és az erős szeles időjárásnak is ellenáll. Ha rendszeresen vissza csipkedjük a virágot, bokrosodni fog.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eSzegfű:\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eA szegfű egy mindenki által jól ismert, régóta kedvelt virág. A közepesen napos helyeken érzi jól magát. Ha az időjárásnak megfelelően, rendszeresen öntözzük, azt új hajtásokkal hálálja meg. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eRózsa:\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eEz az apró növényke rendszeres öntözést igényel, de cserébe virágba borítja lakását. A titok, hogy bimbózó hajtásokat hozzon, hogy az elnyílt virágokat azonnal metssze vissza, ugyanúgy, mint az elszáradt szárakat is.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eCytisus:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMásnéven, a korai zanót viszonylag ellenálló, nem túl igényes növény, két dologra kell csak kiemelten odafigyelni. Az egyik, hogy ne ültessük meszes talajba, a másik, hogy az átültetést nagyon megsínyli, ezért lehetőség szerint végleges helyére ültessük. Vigyázzunk mivel a mérgező növények sorát gyarapítja, az egész növény enyhén mérgező.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eBoglárka:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eEgy különlegesen szép virágokkal büszkélkedő növény, ami a napos, világos helyet kedveli. Szintén szereti, ha a földje mindig nyirkos, ezért rendszeresen, mértékkel öntözzük.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMuskátli:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eA legnépszerűbb növény, ami a tavasz elejétől folyamatosan virágzik, ezért az elnyílt virágokat el kell távolítani, az elszáradt levelekkel együtt, hogy sokáig elbűvöljön minket szépségével. A sok napfényt és a meleget kedveli, de ne tegyük ki folyamatosan tűző napfénynek. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e","published_at":"2022-03-30T09:02:23+02:00","created_at":"2022-03-30T09:02:22+02:00","vendor":"http:\/\/kleopatraviraga.hu","type":"Húsvéti Kollekció","tags":["husvet","tavasz"],"price":1950000,"price_min":1950000,"price_max":1950000,"available":true,"price_varies":false,"compare_at_price":null,"compare_at_price_min":0,"compare_at_price_max":0,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39675950432343,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":true,"name":"Tavaszi összeültetés, balkonládában","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":1950000,"weight":0,"compare_at_price":null,"inventory_management":null,"barcode":""}],"images":["\/\/kleopatraviraga.hu\/cdn\/shop\/products\/12_35131c9d-4009-4e8b-9706-78691d73c5ca.jpg?v=1648623744"],"featured_image":"\/\/kleopatraviraga.hu\/cdn\/shop\/products\/12_35131c9d-4009-4e8b-9706-78691d73c5ca.jpg?v=1648623744","options":["Title"],"media":[{"alt":"Tavaszi összeültetés, balkonládában","id":21327128887383,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":1080,"width":1080,"src":"\/\/kleopatraviraga.hu\/cdn\/shop\/products\/12_35131c9d-4009-4e8b-9706-78691d73c5ca.jpg?v=1648623744"},"aspect_ratio":1.0,"height":1080,"media_type":"image","src":"\/\/kleopatraviraga.hu\/cdn\/shop\/products\/12_35131c9d-4009-4e8b-9706-78691d73c5ca.jpg?v=1648623744","width":1080}],"content":"\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eÖsszeválogattuk Önnek a legszebb tavaszi virágokat és egy 60 cm-es balkonládába ültettük őket, így már csak annyi a dolga, hogy ki tegye őket az ablakba vagy az erkélyre és gyönyörködjön a virágokban. A balkonládában található \u003c\/span\u003e\u003cb data-mce-fragment=\"1\"\u003eosteospermum, boglárka, muskátli, rózsa, szegfű, árvácska, cytisus és egy szúnyogriasztó növény.\u003c\/b\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eOsteospermum:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMásnéven cseppecskevirág, egy tartós virágú egynyári növény. Kedveli a napos, világos helyeket és az erős szeles időjárásnak is ellenáll. Ha rendszeresen vissza csipkedjük a virágot, bokrosodni fog.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eSzegfű:\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eA szegfű egy mindenki által jól ismert, régóta kedvelt virág. A közepesen napos helyeken érzi jól magát. Ha az időjárásnak megfelelően, rendszeresen öntözzük, azt új hajtásokkal hálálja meg. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eRózsa:\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eEz az apró növényke rendszeres öntözést igényel, de cserébe virágba borítja lakását. A titok, hogy bimbózó hajtásokat hozzon, hogy az elnyílt virágokat azonnal metssze vissza, ugyanúgy, mint az elszáradt szárakat is.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eCytisus:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMásnéven, a korai zanót viszonylag ellenálló, nem túl igényes növény, két dologra kell csak kiemelten odafigyelni. Az egyik, hogy ne ültessük meszes talajba, a másik, hogy az átültetést nagyon megsínyli, ezért lehetőség szerint végleges helyére ültessük. Vigyázzunk mivel a mérgező növények sorát gyarapítja, az egész növény enyhén mérgező.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eBoglárka:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eEgy különlegesen szép virágokkal büszkélkedő növény, ami a napos, világos helyet kedveli. Szintén szereti, ha a földje mindig nyirkos, ezért rendszeresen, mértékkel öntözzük.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eMuskátli:\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"font-weight: 400;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003eA legnépszerűbb növény, ami a tavasz elejétől folyamatosan virágzik, ezért az elnyílt virágokat el kell távolítani, az elszáradt levelekkel együtt, hogy sokáig elbűvöljön minket szépségével. A sok napfényt és a meleget kedveli, de ne tegyük ki folyamatosan tűző napfénynek. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cbr data-mce-fragment=\"1\"\u003e"}